Bejelentkezés

Előzetes telefon bejelentkezés: +36/30/9527-844

fejeskrisztina (kukac) index.hu

Rendelési idő: délutánonként egyeztetés szerint

Új címen!

BUDAPEST
Szent László út 174. III. lh. (Dolmány utca 41. felőli bejárat)
1131

- 30, 30A, 230-as buszok Rokolya utcai megállójától egy háztömb [Keleti pályaudvar M2-M4 megállói felől, illetve Káposztásmegyer végállomásai felől]

- 120-as busz Reitter Ferenc utcai megállójától két háztömb [Árpád híd, illetve Újpest-Központ M3 megállói felől]

- 14-es villamos Rokolya utcai megállójától négy háztömb [Lehel tér M3 megállója felől, illetve Káposztásmegyer, Megyeri út felől]

Google térkép

Gondolatok az asztrológiáról

 

Az asztrológia tudomány. Még akkor is az, ha sokan nem hisznek benne. Olyan tudomány, mint a matematika, a fizika, és a többi. Ez egy titkos tan, legalább is régen az volt az alkímiához és a kabbalához hasonlóan. Kevés embernek volt hozzáférése ezekhez.

A tudományos asztrológia nem azonos az újságokban megjelenő rövid ismertetésekkel. Tény, hogy egyes ilyen összefoglalók komoly alapokon nyugszanak, és az égen aktuálisan fennálló bolygóállásokat elemzik. Utóbbit szakemberek készítik, ezek teljesen hitelesek. Hogy miért nem illenek mégis mindenkire? Mert az ilyen leírásokat mindig saját, egyedi horoszkópunkhoz kellene viszonyítani. Mindenki egy adott bolygóállással születik, és a bolygók aktuális elmozdulásait azok függvényében kell nézni. A születési horoszkóp az un. radix horoszkóp, amely végigkísér minket egész életünkön. Az egyes szimbolikus hatások, amiket a bolygók életünk során történő elmozdulásai okoznak, csak ennek függvényében értékelhetők. A bolygók állasai tehát égi szimbólumok, melyek tudatalatti állapotunkat tükrözik. Testünkön szintén megtalálhatók azok a pontok, melyek horoszkópunk fontos pontjaira utalnak. A bolygók megmutatják, melyik az érzékeny pont testünkön, milyen betegséghajlamaink vannak, milyen életfeladatok várnak ránk, melyek azok az életterületek, ahol fejlődnünk kell. Megláthatjuk életünk nehézségeit is, és egyfajta irányvonalat adnak életünkhöz. De hogyan oldjuk meg problémáinkat, ha azzal sem vagyunk tisztában, hogy mit kell megoldanunk? Éppen ehhez segítség egy pontosan felállított és elemzett horoszkóp. Már gyermekeinknek egy horoszkóppal a kezükben kellene megszületniük, hogy tudjuk, mire figyeljünk oda nevelésük során. Már az ősember is az eget kémlelte, onnan várva problémái megoldását. Az ókorban, a középkorban, és még utána is sokan foglalkoztak asztrológiával. A Bibliában szintén van utalás rá, Mátyás királyunknak is volt udvari asztrológusa. Magas rangú papok álltak a pápák szolgálatában, akik szintén foglalkoztak vele. Ebből is látszik, hogy a vallásos hit nem összeférhetetlen ezzel a tudománnyal. Hitler kivégeztette asztrológusait, miután elmondták neki, hogy el fogja veszíteni a világháborút. Az évszázadok során hatalmas anyag gyűlt össze ebben a témában, de sok teljesen elveszett. Az állócsillagokról sajnos keveset tudunk, pedig az ókori asztrológusok nagyon jelentős megállapításokat tettek róluk annak idején. Habár mindannyiunk igazolványaiban szerepel a születési dátum és a születés helye, ez az emberek többségének semmit sem mond. Egy pontos, órával, perccel korrigált születési idő azonban egy szakembernek már igen. Ezért nagyon fontos, hogy horoszkóppal kapcsolatos kérdéseknél bizalmasan, személyesen négyszemközt, vagy írásban név nélkül történjen a konzultáció.

vissza