Bejelentkezés

Előzetes telefon bejelentkezés: +36/30/9527-844

fejeskrisztina (kukac) index.hu

Rendelési idő: délutánonként egyeztetés szerint

Új címen!

BUDAPEST
Szent László út 174. III. lh. (Dolmány utca 41. felőli bejárat)
1131

- 30, 30A, 230-as buszok Rokolya utcai megállójától egy háztömb [Keleti pályaudvar M2-M4 megállói felől, illetve Káposztásmegyer végállomásai felől]

- 120-as busz Reitter Ferenc utcai megállójától két háztömb [Árpád híd, illetve Újpest-Központ M3 megállói felől]

- 14-es villamos Rokolya utcai megállójától négy háztömb [Lehel tér M3 megállója felől, illetve Káposztásmegyer, Megyeri út felől]

Google térkép

Bach-virágterápia alkalmazások: Lulu és a férfiak, avagy mikor leszek végre boldog?

 

Néhány érdekes esetet szeretnék elmesélni. Olyanokat, ahol az átütő változást a Bach-virágterápiával történő kezelés hozta meg.

A történetek olyan szempontból is érdekesek, hogy tudjuk, ilyenek is léteznek ebben a nagybetűs "ÉLET"-ben. Luluval gyerekkorunk óta ismerjük egymást. Sokat voltunk együtt, de élete történetét nem ismertem ilyen mélységben. Most beleegyezett, hogy álnéven írjak róla. Igen tanulságos történet. Hogy ki mit szűr ki belőle, azt az olvasóra bízom. Egy biztos. Nem mindegy, hogy a "mikor“ kérdésre tudjuk-e a választ. Vannak emberek, vannak helyzetek, amikor jó tudni. De mi van, ha valaki kérdez, de nem azt a választ kapja, amit hallani szeretne? Akkor, ha nem komolyan kérdezte, elkeseredik. Mindenfélének gondolja a válaszolót, holott ő kérdezett. Vagy csak a jót akarta hallani, de ezt elfelejtette megemlíteni. Az ember mindig azonnal akarja a jót. Házasságot, gyermeket, boldogságot stb. Csak sajnos születésünk előtt nem így terveztük. Ott és akkor elterveztünk valamit, amit aztán szépen elfelejtettünk, és most sötétben tapogatózva másnak gondoljuk az életet. Tudat alatt pedig mindennel tisztában vagyunk. A "mikorral" is, mert mi döntöttünk úgy. Egykor, születésünk előtt, de ki emlékszik már arra... Az élet ritkán fekete-fehér, igen-nem alapon működik. Kevés ember élete olyan, mint ahogyan azt "hétköznapinak" gondoljuk. Sokan igen nagy feladatok megoldását tervezték erre az életükre. Van aki jó férjet szeretne, de erre az életére azt tervezte, hogy egyedül, társ nélkül mindent saját maga old meg, lelki fejlődése érdekében. Esetleg nem akart gyermeket szülni, és most mindent megtesz, hogy gyermeke szülessen. A tudatalatti végtelen információk, tapasztalatok, esetleg fájdalmas emlékek és tervek tárháza, csak éppen tudatosan ritkán látjuk, hogy az adott témával kapcsolatban elménk mélyebb része mit rejt. Ebből származnak a gondok. Lulu is sokszor tette fel azt a bizonyos "mikor" kérdést. Még szerencse, hogy pontos választ soha senkitől nem kapott. Jó gyerekkora volt. Ami nem volt jó, azt megtanulta kezelni. Szüleinek egyetlen gyermekeként, sok év várakozás után jött a világra. Édesanyjától mindent megkapott, amit csak kért. Habár fiúnak várta, a mama megpróbálta kezelni a problémát. Édesapjával más volt a helyzet. A kívülállók mindig azt hitték, hogy ő a papa szeme-fénye, ez másképp volt. Édesapja születésétől fogva versenyben állt vele. Nem tévedés, versenyzett a lányával. Úgy is mondhatnánk, riválisának tekintette. Hogy miben? Gyakorlatilag mindenben. Ha Lulu, aki egyébként igen okos volt, éppen kitűnő bizonyítványt vitt haza, édesapja megjegyezte: "Én is ilyet kaptam ennyi idős koromban, csak éppen egy dicsérettel többet." Ez volt az elismerés. Bármit tett, a papa mindig jobb, szebb, okosabb, ügyesebb stb. volt. Lulu tehát állandóan úgy érezte, bizonyítania kell, ha meg akar felelni édesapjának. Ráadásul magzatként pontosan tudta, hogy a mama fiúnak hiszi, így neki a mamával szemben is bizonyítani kellett. A dicséret elfogadására képtelen lett, mert habár mások állandóan dicsérték, ezt már nem vette komolyan. Harcolt, folyton harcolt a szeretetért, goromba volt, kötekedett, csak hogy némi figyelmet, törődést kicsikarhasson a maga számára édesapjától.

Igen ám, de egyszer csak elkezdett nővé válni. Ekkor kezdődtek az igazi bajok. Ő ugyanis csak akkor tartott "valamire" egy fiút, ha a papához hasonlóan meg kellett küzdeni érte. Ha jött a dolog magától, akkor nem kellett neki. Akkor goromba volt a fiúval, csak azért, hogy az szakítani akarjon, és kiélhesse küzdési-kényszerét, ahogyan a papáért, gyerekkorában. Ez azonban nem tudatosult benne, tette ezt a végtelenségig. Gyakorlatilag minden kapcsolata előbb-utóbb kudarcba fulladt, mivel általában megkapta a kiszemelt "áldozatokat". Ahogy azonban megkapta őket, már nem is kellettek többé, egészen addig, amíg a fiúk megunván az értelmetlen harcot, odébb nem akartak állni. Ekkor lendült be Lulu újra, és mintha hirtelen "megfordult" volna valami elméjében, futni kezdett a fiú után. Eljátszotta azt a tudat alatt rögzült mintát, melyet az édesapjával való kapcsolata rögzített benne. Ment ez a dolog a végtelenségig, amíg Sanyci fel nem bukkant Lulu életében. Ebből ugyanis egy hatalmas plátói szerelem lett. Sanyci nem volt könnyen elérhető eset, de pár ízben majdnem lett valami a kapcsolatukból. Legalábbis úgy tűnhetett a felületes szemlélőnek. Viszont ki tudja miért, Lulu mindig elmenekült a kapcsolat komolyabbra fordulása elől. Nem értette. Tudat alatt menekült. Nagyon szerette Sanycit, őszintén szerette, de a dolgok valahogy mindig másképp alakultak. Mindig a nagy találkozás előtt történt vele valami. Vagy a szeme gyulladt be, miután nem tudott elmenni a találkozóra, ahol nagy szerelmével együtt lehetett volna, vagy valaki téves üzenettel gátolta meg. Már Sanyci sem értette, azt hitte, hogy Lulu egyszerűen szórakozik vele, és másik nővel kezdett kapcsolatot. Egy idő után Lulu is belefáradt abba, hogy egyáltalán a férfiakra gondoljon, de örült volna, ha végre megérti, hogy vele miért történnek úgy a dolgok, ahogy. Cipelte elméjében a sok rossz tapasztalatot, fájdalmas emléket a férfiakról, és már-már kezdte elhinni, hogy édesanyjának van igaza. Éveket szentelt a problémára, minden útjába kerülő módszert kipróbált, hogy megértse személyiségének ezen árnyoldalát. Nem értette, miért történik vele mindig ugyanaz. Úgy érezte, hogy benne van belül valami, valami, melynek hatására a férfiak így viselkednek vele. A kép lassan, de biztosan kezdett összeállni, és a megdöbbenéstől sokszor alig tért magához.

Lássuk, mire jutott Lulu önmegismerése során! Kiderült, hogy tudat alatt férfinak tartotta magát. Az édesanyjának való megfelelés érdekében, már magzatként "férfivá vált", szerencsére csak tudat alatt. A mama valószínűleg szintén "férfi" volt, hasonló módon. Gyűlölte is a férfiakat, ahol lehetett, lelkileg kínozta őket. Gyakori mondása volt a mamának, hogy "ha egy férfi meg tudja csinálni, akkor én is". Ebben a lelkiállapotban fogant meg Lulu, aki a magzatokhoz hasonlóan édesanyja minden gondolatát magába szívta. Gyermekként is reggeltől estig a férfiak gyűlöletét hallgatta. Csoda-e, hogy ez történt, hogy meg tudjon felelni édesanyja elvárásainak? Egyáltalán nem. Még szerencse, hogy egészséges szexualitással rendelkezett, habár mindig volt egy olyan érzése, hogy valahol egyfajta szerepet játszik, amikor partnerével együtt volt. Ennek ellenére jó szeretőnek tartották, férjhez is ment, de nem volt boldog. Élete feléig tartott ez az állapot, mikor egy kineziológiai oldást követő, és Bach-virágterápiás kezeléssel kiegészített terápiával végre lelke mélyén is nő lett. Már nem érzett késztetést arra, hogy férfi munkákat elvégezzen a nőiek mellett, és el tudta fogadni, hogy ő valóban nő. Érdekes tényként bukkant fel, hogy a papa Lulu előző életében a bátyja volt. Az akkori szülők azonban bátyuskát kevésbé szerették, kényeztették, mint az akkori Lulut. A papa ezt az érzését, szomorúságot, megaláztatást és az akkori húgával kialakult versenyszellemet hozta át jelen életére, és tudatalattija által vezérelve, ezt alkalmazta jelen életbeli lányán. Valószínűleg lányának soha nem érezte, csak egy fura érzést érezhetett Luluval kapcsolatban, aminek ő sem ismerhette az okát. Sikerült azonban ezt a problémát is Lulunak felismerni és megoldani, természetesen egyoldalúan, hiszen a papa nem hisz az ilyen dolgokban. Ő majd később fog ráeszmélni a valóságra. És mi lett Sanycival? A sorozatos meditációk során hősünk rájött, hogy már sok életben volt kapcsolata nagy szerelmével. Egy ízben házastársak voltak, de már sok életen keresztül a szerelme volt a férfi. Érdekes, hogy mindig a nő szeretett jobban. Már akkor is gátak jelentkeztek a közelebbi kapcsolatban. Egy korábbi életben az akkori Sanyci mást vett feleségül Lulu helyett, úgy, hogy a hozományát elorozta. Ez, illetve az ettől való félelem, és az akkori mély megaláztatás érzése akadályozta meg tudat alatt Lulut, hogy jelen életben közelebb kerüljenek egymáshoz. Lulu, mint ahogy az lenni szokott, az érzést, a problémát szépen áthozta jelen életére. A horoszkópjaik összehasonlítása is azt mutatja, hogy ebben az életben nem lehetett komoly dolguk egymással. Most pedig válaszoljuk meg a "mikor?" kérdését. Gondoljuk végig. Mi lett volna akkor, ha Lulunak a problémái megoldása előtt, teljesen elkeseredett állapotban, mondjuk egy "segítőkész" asztrológus elmondja, hogy ilyen bolygóállásokkal, Szaturnusz kvadráttal soha nem fogja megoldani magánéleti gondjait. Vagy egy optimistább, kevésbé racionális "példány" felvilágosította volna fiatalkorában, hogy sok év múlva talán képes lesz, persze csak bizonyos fokig, esetleg, szépen lassan...? Mi lett volna, ha ezt csak úgy a képébe mondja? Hogy jó nem, az biztos. Szerencsére minden asztrológus kicsit másképp értelmezi a születési képlet "megoldhatóságát". De érdemes óvatosnak lenni az időre utaló kérdésekkel! Sajnos a válasz ritkán az, hogy "holnap". De azt se biztos, hogy egyáltalán jó tudni.

vissza