DR. FEJES KRISZTINA háziorvos hivatalos oldala / medical doctor`s official website

Gyermekkori alvászavarok gyógyítása Bach-virágterápiával

 

A gyermekkori alvászavarok komoly, és nehezen megoldható problémát jelentenek. A szülők elkeseredetten állnak a tünetek előtt, és sok esetben a hagyományos gyógyászat sem nyújt ebben megfelelő segítséget.

Ezen tünetek hátterében legtöbbször a gyermek félelmei állnak. Mivel érzékelő-képességük sokkal kifinomultabb, mint a miénk, felnőtteké, olyan dolgokat is éreznek, látnak, hallanak, melyekről nekünk csak elképzeléseink lehetnek. A magzat már a fogantatástól kezdve rögzít minden információt, ami vele vagy édesanyjával történik. Kineziológiai oldások lakalmával sok esetben a fogantatás pillanatáig kell időben visszamenni, hogy a tudat alatt rögzült káros hatást oldani lehessen. Merem állítani, hogy kisgyermekeknél még az előző életből, életekből származó hatások is jobban "átjöhetnek", mivel a tudatuk még nem fejlődött ki teljesen. A felnőttkorinál lényegesen alacsonyabb agyfrekvenciával élik életüket, ami intuitív képességüket jelentősen megnöveli. Habár nem tudják szavakkal kifejezni magukat, belső kis világukban mindenről tudomásuk van. Ilyen korban még kiválóan működik a gyerek veleszületett auralátó képessége, ezért a "bácsi feje körül lévő piros karikát" ő még pontosan látja. Ettől is lehet félni, főleg ha az mondjuk nem piros, hanem valami csúnyább színű. A gyerek ezt még képtelen tudatosítani, ami fokozhatja félelmét. Az álmok világa is ismeretlen még számukra. Az álmot nem értik, azonosnak találhatják a mindennapi élet valóságaival. Nagyobb gyermeknél a horoszkópból tisztán kiolvasható a félelmek, problémák lelki háttere. Sok esetben a gyermek egész nap félelmektől szenved, de ez estére, éjszakára kulminálódik. A gyermekkori alvászavart akkor érdemes kezelni, ha panaszokat okoz. Ha a gyermek nyűgös, kevésbé fejlődik mint kellene, éjszaka rendszeresen felriad, sikoltva, vagy jajgatva sír, ha nehéz megnyugtatni, ha kialvatlan stb., akkor mindenképpen megfelelő terápiára van szüksége. Ha csak mi felnőttek gondoljuk úgy, hogy a gyereknek több alvás kellene, de a kicsi egészséges, az éjszakát végigalussza, és esetleg csak délután alszik kevesebbet, akkor fogadjuk el, hogy neki ennyi alvásra van szüksége.

A Bach-virágterápia az ilyen problémákkal küszködő csecsemők, kisdedek és gyermekek részére is kiváló segítség. A cseppek homeopátiás alapon működnek, mintegy "kimossák" a gyermek tudatalattijából azokat a tartalmakat, melyek a panaszokat okozzák. Semmilyen mellékhatással nem rendelkeznek. A cseppek alkalmazása során átmenetileg erősödhetnek a tünetek, de ez a csepp hatásának tulajdonítható, és a tisztulási folyamat részének kell tekinteni. Ilyen nem mindenkinél fordul elő, és legkésőbb a terápia befejezése után biztosan megszűnik. Általános tapasztalat szerint a Rezgőnyár és a Bohócvirág eszencia kombinációjával lehet kiváló gyógyszert készíteni a kicsik részére. Sok esetben egy adag csepp elegendő, de ha a tünetek fennmaradnak, semmi akadálya nincs folytatni a kezelést. A Bach-virágterápiával folytatott vizsgálataim azt mutatják, hogy néhány esetben az összetétel eltérhet az előbb említettektől. Ilyen esetben is a panaszok hamarosan jelentősen csökkentek, a csepp elfogyasztása után pedig megszűntek. Meg szeretnék nyugtatni minden szülőt, aki ilyen problémákkal szembesül, hogy a cseppek teljesen természetes anyagokból állnak, allergiát nem okoznak. Utóbbinak az oka az, hogy hatóanyagot nem, csak rezgést tartalmaznak. Tartósítószerként gyermekek részére grapefruit-mag csepp kivonatát szoktuk alkalmazni, méghozzá olyat, amelyiknek nem keserű az íze. Az üvegcse tartalma tehát ásványvízből, tartósítószerből, és a letesztelt Bach-eszenciák kivonatából áll. A magam részéről az összetevők mellett a cseppszámot, és a dózist is tesztelem. Az adagolásnál fontos, hogy a gyermek ételébe, italába ne keverjük az eszenciát. Ha ugyanis a kicsi azt nem fogyasztja el, a gyógyszer sem jut be teljes egészében a szervezetébe. Kis kanál folyadékba cseppentve, vagy közvetlenül a gyermek nyelve alá juttatva optimális dozírozást érhetünk el. Egy 10 ml-es üvegcse tartalma például 3x3 csepp napi adagolással 7 hétre elegendő.

vissza

Megközelíthetőség

2023. augusztus 21-től rendelőnk címe:

1131 Budapest, Göncöl utca 28-30.

Megközelíthetőség (a rendelő bejárata a park, illetve a Bárka utca felől van):

105-ös, 120-as, 210-es autóbusz: Cziffra György park megálló

Háziorvosi rendelő térkép