Ezekkel a gondolatokkal Martin Schulman: Asztrológia és szexualitás című könyvében találkoztam. Érdemes elolvasni, engem megrázott. Idézem:
"Volt egyszer egy férfi, meg egy nő, akik nagyon szerették egymást. Szeretetük mélysége oly nagy volt, hogy egymáson keresztül Isten tökéletességében gyönyörködhettek. A világot látták egymás szemében ragyogni, hiszen lélekben mintha egyek lettek volna. Az isteni energia ritmusát érezték egymás szívében lüktetni, hiszen egyként éltek és lélegeztek. Belül ugyanaz a zene szólt bennük, ám látták azt is, hogy testeik különböznek. Az azonosság amit éreztek, nem kívánt magyarázatot, hiszen szüntelen örömmel töltötte el őket. De a különbségek láttán zavart éreztek. Nem tudták, melyikük különbözősége jobb a másikénál. Hamarosan egyre öntudatosabbá vált a férfi és a nő is. Szeretetük nem változott, de testük különbözősége miatt kezdtek másként gondolkodni, másként viselkedni, és másként érezni egymás iránt.Hamarosan kezdett elhomályosulni és elbizonytalanodni az egység, amelyben érezték magukat egymással. Korábban érzékelt azonosságukat lassan elfedték különbözőségeik. Isten tökéletességét most eltakarták a másikban érzékelt tökéletlenségek. A férfi azon gondolkodott, vajon a nő teste valóban a legtökéletesebb-e, amellyel kapcsolatba kerülhet. A nőnek ugyanilyen gondolatai támadtak a férfival kapcsolatban. Hamarosan kezdték felnagyítani a másik fizikai tökéletlenségeit. Majd érzelmi különbségeiket kezdték egyre nagyobbnak látni. Egy idő múltán elemezni kezdték egymás iránti szeretetüket, míg végül már szinte nem is látták. A féri más nőket keresett, a nő más férfiakat. Mind a ketten próbáltak megtalálni valamit, amit hiányozni véltek a másikból. Így vándoroltak a Földön tizenkétezer éven át.
A férfi sok gyönyörű nőre lelt, a nő sok vonzó férfira. Mégis, mintha mindegyikből hiányzott volna valami. Ahogy telt az idő, egyre jobban megfáradtak, és egyre csalódottabbá váltak. A hosszú vándorlás során testük legyengült, és szemükből kihúnyt a fény. Kétségbeejtő csalódottságukban szívük már elfelejtette, mi a szeretet. Az évezredek elmosták a tudást, hogy mi is volt az, aminek keresésére egykor útnak indultak, és többé már nem voltak képesek visszaidézni. Majd egy napon találkoztak, és meglátták a másik megfáradt testét. Egymás szemébe néztek, és már tudták azt, amit ezelőtt soha. Már nem látták különbözőségeiket. Szemeikben örömkönnyek ragyogtak. Az igazság halvány fényének homályában most is látták a másik tökéletlenségét, ám alázatosságukban, amelyre útjuk során szert tettek, most mégis szerelmük tökéletes megtestesítőjét látták benne. Az egek kegyelemteljesen megnyíltak. A zavarodottság felhői tovatűntek, s a Nap csak ontotta sugarait a hatalmas kincsre, amit felfedeztek. Fiatalságuk visszatért, s megfáradt testük újból erőre kapott, ahogy ismét eggyé váltak. Egységükből szeretetük örök igazságának virága hajtott ki."